Mielőtt hozzákezdtem írni, azért kivártam az egy hetet. Lecsendesedtek bennem a korai felbuzdulás végső utórezgései is. Mondhatnám, most éppen jó. De sajnos az a fura helyzet állt elő, hogy nincs mit mondani már. Nem azért, mert ki lenne végleg merítve a magyar-olasz barátságos feneketlen főzőfazekának az alja, nem azért. Az az érzésem van, hogy már-már túl józanul akarja mindenki kezelni ezt a győzelmet. Jó lenne azért kicsit visszapillantani időben. Józanul nézzük, mennyit is ér ez a meccs, és mennyit ért a többi hozzá hasonló. Gondolok a német-magyarra vagy éppenséggel a "krisztustteremtő" zte-manchester párharcra. Az más kérdés, hogy az egy klub és nem a válogatott, de magyar-magyar. Jó emlékezni rá, nem azért, mert lefociztuk volna az angolokat, hanem mert egy talált góllal ugyan, de odapirítottunk a világ egyik legjobb klubcsapatának. Igen, arra is egyből emlékezünk, hogy ki lőtte a gólt. Koplárovics Béla. Róla talán akkor hallottam először, némi iróniával írom mindezt. Nem volt reflektorfényben, se csapaton kívül, se belül. Addig a Béci úgy jól elvolt, hülyegyereknek ugyan nem nézték az akkori zte rangidősei, szorgosan edzegetett, de nem volt egy beharangozott bajuszráncigáló hírében. Majd aztán kiderült, hogy többet tett aznap mint a többi 10 másik zte játékos meg a elődjeik egész életükben. Mert gólt lőtt a Manchester Unitednek.
"A kilencvenedik percben Molnár Balázs remekül indította Szamosi Tamást, aki elviharzott a szélen, baloldali középre adását a hét perccel korábban csereként beállt és remekül érkező Koplárovics Béla becsúszva lőtte közvetlen közelről a kapuba."
Így szól a fáma. (Megjegyzem, hogy óriási védelmi hibát követett el Gabriel Heinze, aki szószerint aláugrott Molnár Balázs indításának.) Van egy mondás, miszerint minden csoda csak háromnapig tart, de az övé azért kicsit tovább tartott. Mert annak is vége lett már. De a mi Bécink legalább megcsillant egyszer, majd visszakerült a fekete anyaföld mélyebb rétegeibe. Na azért nem a Hévízi enbékettes rétegekbe, ahonnan pár hónappal azelőtt felkeveredett a zetébe, de azért meglehetősen vissza. Csak gondolom, mert most nem is tudom mi van vele. Lehet már abbahagyta rég. Tényleg nem is tudom, de azért érdekes, utánajárni már lusta vagyok. Mert valljuk be, nem fontos, hogy tudjuk azt, hogy mi van most a Bécigyerekkel. Mint ahogy hajlamosak vagyunk azt is elsinkófálni, hogy a MU végülis 5-1-el ment tovább. Erre viszont nem voltam lusta rákeresni, de ezt nehéz volt megtalálni. Én azonban emlékszem rá, nagyszüleimnél hallgattam a meccset a kis szokol rádión. Előzménynek annyit mondok, hogy szomszédos, Hadnagy úti totózóban már a hét legelején lehetett tudni a hét tuti egyesét, mindenfajta szégyenérzet nélkül ezrek fogadtak a MU-ra. Jól tették, ha nem is túl erkölcsösen. A derék magyar fogadók gyanakvását igazolva, Beckham nagyon nagy kiflivásárt rendezett a visszavágón. Tudjuk azt is, hogy nem csak ő volt ott jó, hanem mindenki. Naná, hogy Közülük. Bozsik Peti finoman megmondta utólag, hogy ez a meccs nem az enbéegy metronómjára volt rájátsszva. Nesze nektek enbéegyesek. A meccs előtt voltak azért pozitív beharangozások is. Béci bevallottan kicsit viszkető tenyerekkel érkezett meg Manchesterbe, de a mi kis messiásunk nemhogy "hót" üres kézzel jött vissza, hanem még ütni sem tudott. Szerintem a mítosza itt kapott egy kis gellert, de Béci kétségkívül nem tűnhet el soha, mert mindenki tudni fogja a konnotációit a Koplárovics névnek, még húsz év múlva is. Azt azért megnyugtatásként állítom, hogy a Bozsik, Hidegkuti, Puskás szentháromság egyik tagját sem veszélyezteti a maga posztján. Nem egyenlőre, hanem vélhetőleg soha.
Közeledve időben hozzánk, következett a német-magyar. Kicsit kilóg ez a meccs az utóbbi évek világraszóló győzelmeinek sorából annyiban, hogy ezt nem itthon játszották. Naná, hogy annál értékesebb. Annyiban viszont nagyon hasonló a mostani magyar-olaszhoz, hogy már ezt a meccset is igyekezett a média más aspektusokból szemlélni, mint amiben valójában helyes lett volna. Mert józan ember akkor sem gondolt arra, mint ahogy most sem, hogy győz a válogatottunk. Fura szó ez a "józan", lehet jobban illik ide "a reálisan gondolkodó". Nem képzelte senki sem, hogy ami Puskáséknak épphogy nem sikerült 54'-ben Bernben, azt a meccset majd 2004-ben a derék Lothar és csapata hoznák. Nem gondolkoztunk ilyeneken akkor. A média feladta a leckét a fiúknak, ha nem nyertek, az aranycsapat forog a sírjában. Jó kis barátságos meccs volt, igazi kétélű fegyver. Egy az, hogy ha megvernek minket, akkor örömmel kijelenthetjük, hogy azért mégis szép eredmény az előző vb ezüstérmese ellen kikapnunk (persze csak szép játékkal), a másik oldalon meg ott van az, hogy újabb összehasonlításokra ad alapot a győzelem. Az, hogy jobbak vagyunk, mint Puskásék fél évszázada, az persze ordító nagy hülyeség, de hogy a brazilokkal lehet ezután már partiban lennénk, az elképzelhető. Annyira elképzelhető, hogy el is hittük. 1-4-es vesztünkre. (Utána azért még megpróbáltuk, hátha az argentinokkal igen, de kiderült, velük sem vagyunk partiban.) Na de ezek a meccsek éppen ezért nem tartoznak ide. Újabb hős született azonban, Torghelle Sándor, aki pimaszul kétszer is eltette Kahn mellett a bőrt. Rá is sokáig számított még a válogatott, aztán rájöttek odafönt, hogy Sanyi elvesztette már a németverő formáját. De itt is megcsillant valaki, akit utána az ország királlyá koronázott. Mára I. Torghelle Sándor egy bundesliga kettes csapatban focizik, rövid angol és görög vendégeskedése után.
Itt is vagyunk a soron következő nagy meccsnél, a magyar-olasznál. Fiatal csapatunk első ajándékba kapott meccse. A világbajnokok hozzánk látogatnak. Vajon bejön-e a fiatalítás, Várhidi fölött már leng a bárd, ugye előre látjuk. Azt már a meccs előtt sajnáltuk, hogy sajnos nem lett olyan erős a csapatunk, mint amilyen lehetett volna papíron. Nincs itt az a Huszti Szabolcs, aki az előző hetekben gólt lőtt a Reálnak a Hannover színeiben, majd a Karlsruhe ellen a meccs legjobbja lett, beverekedte magát ezzel a Bundesliga első fordulójának legjobb 11-ébe. Nagyon fog hiányozni, gondoltuk. Most ő a legjobb formában lévő magyar futballista, tagadhatatlan. Az MLSZ ennek ellenére meghozta a döntést, nem jöhet vissza, mert még tart a száműzetése, és csókolom. De így is nyertünk. Bravúr. "Belekergettük őket a Dunába", ahogy az egyik neves olasz újság címlapszövege szólt másnap. 3-1. Szabók lettek hirtelen a fiúk, mondhatnánk utalva a zakó méretére. Materazzit sajnos lerúgtuk, ezt senki nem moshatja le rólunk már, de természetesen nem szándékos fault volt. Szegény interesek most emlegethetnek minket. Mádzsári, mádzsári. Kazzi váffánkúló és így tovább. De legalább nem mondhatják, hogy pancserek vagyunk, mert jó hármat akasztottunk a fiaik nyakába útravalóul. Az ő szerény egy góljuk cserébe. Azt is hejj, de furcsán találták el! Na higgyük el, így akarta. Akkor is büszkék lehetünk magunkra, főként Gera Zolira, aki nincs ugyan most címlapokon itthon, de meccsről meccsre bizonyít külföldön és itthon is egyaránt. Lehet, nem akkora sztár, mint Németh Krisztián vagy Filkor Atttila, de mindegyiküket felülmúlja fociban és szaltóban egyaránt. (Egy optimista szurkolótársam a meccs előtt így vélekedett: "Legalább szaltóban jobbak vagyunk.") Ez tény, meg is mutatta Zoli, mit tud. Cannavaro meg féltse csak a bokáját nyugodtan, ha egy gólt szerezhettünk emiatt. Egy másikat meg amiatt, hogy Buffon pajtásában nagyon is bízott, amikor Priskin Tomit buktatta a tizenhatoson belül. Vesztére, mert Buffon pajtás nem védte Zoli büntetőjét. 2-1. De az előző, időben későbbi eseményhez visszatérve, Feczesin (olasz sajtóorgánumokban rendszerint Peczesin névre hallgató csatár) csak annyit mondott a meccs után: "egy labdaérintés egy gól, amúgy csak arra kellett figyelnem, hogy hogy pattan fel előttem a labda, nehogy fölérúgjam." "Lehet, hogy nem volt hatalmas munka belőnöm a labdát, de azért valakinek akkor is be kellett lőnije és az én voltam." Ez kétségtelenül így van Robikám. Ne csökkentsük az érdemedet, a gólt te lőtted, a tied.
Azért nem tudom hogy vannak vele, de én már egy esetleges 4-1-et nem néztem volna jó szívvel. Azért mégiscsak ranglista másodikok, és ez nem tenisz, hogy az első százban mindenki verhető, ahogy mondani szokás. Mert amúgy Nadal meg Federer sem, de mindegy. A brazilok meg az olaszok pláne ritkán. Nagyon gyanús lett volna. Nekünk sikerült megverni őket. Istenek vagyunk, ez vitatható. Nagyon a semmiből jött ez a győzelem, de reméljük most ezen a szinten rekedünk majd meg, és nem "azon". Igen azon a máltaison. Hajrá magyarok!
"A kilencvenedik percben Molnár Balázs remekül indította Szamosi Tamást, aki elviharzott a szélen, baloldali középre adását a hét perccel korábban csereként beállt és remekül érkező Koplárovics Béla becsúszva lőtte közvetlen közelről a kapuba."
Így szól a fáma. (Megjegyzem, hogy óriási védelmi hibát követett el Gabriel Heinze, aki szószerint aláugrott Molnár Balázs indításának.) Van egy mondás, miszerint minden csoda csak háromnapig tart, de az övé azért kicsit tovább tartott. Mert annak is vége lett már. De a mi Bécink legalább megcsillant egyszer, majd visszakerült a fekete anyaföld mélyebb rétegeibe. Na azért nem a Hévízi enbékettes rétegekbe, ahonnan pár hónappal azelőtt felkeveredett a zetébe, de azért meglehetősen vissza. Csak gondolom, mert most nem is tudom mi van vele. Lehet már abbahagyta rég. Tényleg nem is tudom, de azért érdekes, utánajárni már lusta vagyok. Mert valljuk be, nem fontos, hogy tudjuk azt, hogy mi van most a Bécigyerekkel. Mint ahogy hajlamosak vagyunk azt is elsinkófálni, hogy a MU végülis 5-1-el ment tovább. Erre viszont nem voltam lusta rákeresni, de ezt nehéz volt megtalálni. Én azonban emlékszem rá, nagyszüleimnél hallgattam a meccset a kis szokol rádión. Előzménynek annyit mondok, hogy szomszédos, Hadnagy úti totózóban már a hét legelején lehetett tudni a hét tuti egyesét, mindenfajta szégyenérzet nélkül ezrek fogadtak a MU-ra. Jól tették, ha nem is túl erkölcsösen. A derék magyar fogadók gyanakvását igazolva, Beckham nagyon nagy kiflivásárt rendezett a visszavágón. Tudjuk azt is, hogy nem csak ő volt ott jó, hanem mindenki. Naná, hogy Közülük. Bozsik Peti finoman megmondta utólag, hogy ez a meccs nem az enbéegy metronómjára volt rájátsszva. Nesze nektek enbéegyesek. A meccs előtt voltak azért pozitív beharangozások is. Béci bevallottan kicsit viszkető tenyerekkel érkezett meg Manchesterbe, de a mi kis messiásunk nemhogy "hót" üres kézzel jött vissza, hanem még ütni sem tudott. Szerintem a mítosza itt kapott egy kis gellert, de Béci kétségkívül nem tűnhet el soha, mert mindenki tudni fogja a konnotációit a Koplárovics névnek, még húsz év múlva is. Azt azért megnyugtatásként állítom, hogy a Bozsik, Hidegkuti, Puskás szentháromság egyik tagját sem veszélyezteti a maga posztján. Nem egyenlőre, hanem vélhetőleg soha.
Közeledve időben hozzánk, következett a német-magyar. Kicsit kilóg ez a meccs az utóbbi évek világraszóló győzelmeinek sorából annyiban, hogy ezt nem itthon játszották. Naná, hogy annál értékesebb. Annyiban viszont nagyon hasonló a mostani magyar-olaszhoz, hogy már ezt a meccset is igyekezett a média más aspektusokból szemlélni, mint amiben valójában helyes lett volna. Mert józan ember akkor sem gondolt arra, mint ahogy most sem, hogy győz a válogatottunk. Fura szó ez a "józan", lehet jobban illik ide "a reálisan gondolkodó". Nem képzelte senki sem, hogy ami Puskáséknak épphogy nem sikerült 54'-ben Bernben, azt a meccset majd 2004-ben a derék Lothar és csapata hoznák. Nem gondolkoztunk ilyeneken akkor. A média feladta a leckét a fiúknak, ha nem nyertek, az aranycsapat forog a sírjában. Jó kis barátságos meccs volt, igazi kétélű fegyver. Egy az, hogy ha megvernek minket, akkor örömmel kijelenthetjük, hogy azért mégis szép eredmény az előző vb ezüstérmese ellen kikapnunk (persze csak szép játékkal), a másik oldalon meg ott van az, hogy újabb összehasonlításokra ad alapot a győzelem. Az, hogy jobbak vagyunk, mint Puskásék fél évszázada, az persze ordító nagy hülyeség, de hogy a brazilokkal lehet ezután már partiban lennénk, az elképzelhető. Annyira elképzelhető, hogy el is hittük. 1-4-es vesztünkre. (Utána azért még megpróbáltuk, hátha az argentinokkal igen, de kiderült, velük sem vagyunk partiban.) Na de ezek a meccsek éppen ezért nem tartoznak ide. Újabb hős született azonban, Torghelle Sándor, aki pimaszul kétszer is eltette Kahn mellett a bőrt. Rá is sokáig számított még a válogatott, aztán rájöttek odafönt, hogy Sanyi elvesztette már a németverő formáját. De itt is megcsillant valaki, akit utána az ország királlyá koronázott. Mára I. Torghelle Sándor egy bundesliga kettes csapatban focizik, rövid angol és görög vendégeskedése után.
Itt is vagyunk a soron következő nagy meccsnél, a magyar-olasznál. Fiatal csapatunk első ajándékba kapott meccse. A világbajnokok hozzánk látogatnak. Vajon bejön-e a fiatalítás, Várhidi fölött már leng a bárd, ugye előre látjuk. Azt már a meccs előtt sajnáltuk, hogy sajnos nem lett olyan erős a csapatunk, mint amilyen lehetett volna papíron. Nincs itt az a Huszti Szabolcs, aki az előző hetekben gólt lőtt a Reálnak a Hannover színeiben, majd a Karlsruhe ellen a meccs legjobbja lett, beverekedte magát ezzel a Bundesliga első fordulójának legjobb 11-ébe. Nagyon fog hiányozni, gondoltuk. Most ő a legjobb formában lévő magyar futballista, tagadhatatlan. Az MLSZ ennek ellenére meghozta a döntést, nem jöhet vissza, mert még tart a száműzetése, és csókolom. De így is nyertünk. Bravúr. "Belekergettük őket a Dunába", ahogy az egyik neves olasz újság címlapszövege szólt másnap. 3-1. Szabók lettek hirtelen a fiúk, mondhatnánk utalva a zakó méretére. Materazzit sajnos lerúgtuk, ezt senki nem moshatja le rólunk már, de természetesen nem szándékos fault volt. Szegény interesek most emlegethetnek minket. Mádzsári, mádzsári. Kazzi váffánkúló és így tovább. De legalább nem mondhatják, hogy pancserek vagyunk, mert jó hármat akasztottunk a fiaik nyakába útravalóul. Az ő szerény egy góljuk cserébe. Azt is hejj, de furcsán találták el! Na higgyük el, így akarta. Akkor is büszkék lehetünk magunkra, főként Gera Zolira, aki nincs ugyan most címlapokon itthon, de meccsről meccsre bizonyít külföldön és itthon is egyaránt. Lehet, nem akkora sztár, mint Németh Krisztián vagy Filkor Atttila, de mindegyiküket felülmúlja fociban és szaltóban egyaránt. (Egy optimista szurkolótársam a meccs előtt így vélekedett: "Legalább szaltóban jobbak vagyunk.") Ez tény, meg is mutatta Zoli, mit tud. Cannavaro meg féltse csak a bokáját nyugodtan, ha egy gólt szerezhettünk emiatt. Egy másikat meg amiatt, hogy Buffon pajtásában nagyon is bízott, amikor Priskin Tomit buktatta a tizenhatoson belül. Vesztére, mert Buffon pajtás nem védte Zoli büntetőjét. 2-1. De az előző, időben későbbi eseményhez visszatérve, Feczesin (olasz sajtóorgánumokban rendszerint Peczesin névre hallgató csatár) csak annyit mondott a meccs után: "egy labdaérintés egy gól, amúgy csak arra kellett figyelnem, hogy hogy pattan fel előttem a labda, nehogy fölérúgjam." "Lehet, hogy nem volt hatalmas munka belőnöm a labdát, de azért valakinek akkor is be kellett lőnije és az én voltam." Ez kétségtelenül így van Robikám. Ne csökkentsük az érdemedet, a gólt te lőtted, a tied.
Azért nem tudom hogy vannak vele, de én már egy esetleges 4-1-et nem néztem volna jó szívvel. Azért mégiscsak ranglista másodikok, és ez nem tenisz, hogy az első százban mindenki verhető, ahogy mondani szokás. Mert amúgy Nadal meg Federer sem, de mindegy. A brazilok meg az olaszok pláne ritkán. Nagyon gyanús lett volna. Nekünk sikerült megverni őket. Istenek vagyunk, ez vitatható. Nagyon a semmiből jött ez a győzelem, de reméljük most ezen a szinten rekedünk majd meg, és nem "azon". Igen azon a máltaison. Hajrá magyarok!
